Ausztria az elmúlt negyven évben a borkultúra egyik fellegvárává vált, a minőségi borkészítés egyik megkerülhetetlen tényezőjévé.A fejlődésről, az okokról és eredményekről korábban volt szó, itt és most csak egy ’járulékos’ vívmányt említek: megismertették a világgal és befuttattak egy regionális fehér szőlőfajtát, a grüner veltlinert alias zöldveltelinit egy alapvetően chardonnay, sauvignon blanc és riesling által fémjelzett közegben.

Egy ideje elkezdtek munkálkodni, hogy megismétlik a manővert, ezúttal kékszőlővel, vörösborral: a kékfrankosra támaszkodva. Támadási területük elsősorban a finewine kategória, ahol képesek a kékfrankos erősségeit meglovagolva versenyt támasztani a bordeaux-i fajták, a syrah és a mediterrán vörösök illetve – természetesen – a pinot noir által dominált világban.Arról szintén volt már szó, hogy a kékfrankos alias blaufrankisch alias lemberg alkalmas vagy kevésbé alkalmas erre a mutatványra, itt és most maradjunk annyiban, hogy igen.

Ausztria egyik legnagyobb boros eseménye, a VieVinum névre hallgató óriás seregszemle, ahol megjelenik a hazai borászatok gyakorlatilag színe-java, gyakorlatilag több mint kilencven százaléka az ’aki él és mozog’ kategóriának.Mindez kiegészül más országok / tájegységek / nem osztrák termelők megjelenésével, jó alkalmat teremetve egy általános és nemzetközi megmérettetésnek.

Idén adódott (?) a lehetőség, hogy mintegy 25 magyar kékfrankos bemutatkozzon a seregszemlén.Megítélés kérdése, hogy ez sok és némileg elveszik a fókusz ennyi bor esetén vagy teljesen rendben van ilyen széles szortimenttel megjelenni, mondván, hogy a mintegy háromszor akkora nagyságú termőterület változatosabb stílusok kóstoltatását is lehetővé teszi.Az mindenesetre hasznos volt, hogy a bemutatandó tételek részt vettek egy elszűrésen, just to be on the safe side.

Miért savanykás mégis a honi kebel szája íze, némi képzavarral élve? Osztrák oldalról úgy tűnik teljesítették a rájuk eső részt, viszonylag nagy és változatos portfolióval vehettünk részt, nem szóltak bele a borokba, biztosították a helyszínt, a kommunikációs partner feltette a vállalt online felületekre a bemutatkozó anyagokat, megjelentette a megbeszélteket, intézte a logisztikát és az esemény alatt még a pultba is beálltak, ha kellett.

Másfelől a borok egy mérsékelten frekventált helyen voltak kiállítva (volt valaki hazai részről egyeztetni, lobbizni egy jobb placcért?), mind a 25 bor ömlesztve volt kinn a pulton (bármilyen tájegységi, stílusbeli, etc orientáció esetleg?, tematika?), a helyszínen bármilyen promóanyag elhelyezése (a környező termekben a részt vevő országok kisebb nagyobb, de teljesen fókuszáltan kialakított bemutatkozó pultja meglehetős kontrasztban volt a ’kékfrankos’ teremmel), masterclass lehetőségek (esetleg?), és így tovább. Összefoglalva, ha egy kereskedő, újságíró, influenszer, sommelier, érdeklődő nem a weboldalon részletesen elolvasott információkkal felvértezve, célirányosan ment a pulthoz nagy valószínűséggel el se jutott odáig, vagy ha igen, jó eséllyel egy kalap alá vette a szintén jelenlevő szlovák, cseh, egyéb frankovkákkal, blaufrankisokkal.A részt vevő pincészetek nyilván mindent elkövettek, hogy a kapcsolati hálójukat felhasználva a hazai kékfrankos pultot népszerűsítsék, de ha ezt összehasonlítom a rendező ország csak az elmúlt 4 évben tapasztalt, a legbefolyásosabb véleményformálók irányába működtetett, a szőlőfajta népszerűsítését és megismertetést célzó, vérprofi munkájával, felmerülnek bizonyos kérdések. A kékfrankos hajó elúszni látszik, kár érte…